Hmm. Szerelem? Törődés? Pffff!
Kb. ennyi a véleményem. Azon kevesek, akik meg megtalálták boldogság örök forrását, és a társas lét gyönyöreiben fürdőznek, azok meg egyszerűen nyaljanak sót. Vagy kapják be.
Igény szerint.
Mert ki vagyok én, hogy befolyásoljam sorsuk menetét?
A szokásos nem jött be, a hétvégémet meg elcseszte egy retardált biliárdgolyó. De nem hagyom magam! Valahogy csak megoldom, hogy mindenki jól járjon, és a káposzta is megmaradjon. De a kecskét feláldozom! Mert vérnek kell folynia!
A Mont Everest pedig megenyhült. Na persze nem lett síparadicsom, pláne nem tavaszi birssel borított lankás. De a kis lépésnek is örülni kell. Persze az egyhelyben topogás nem jelent haladást, de akkoris. Valami csak lesz. A kecsesen ringó veréb inkább csipog máshol, akkor egyen is ott. Én meg keresek legalább egy vadludat. Szárnyas, szárnyas. Nem?
Az ablakos intézményes meg unalmas. Lehetne jobb dolgom is. Persze majd szombaton 700000000-val gazdagabban nem érdekel.
De akkor biztos kivágom. Lehetőleg 70-nél. Mert az olyan megnyugtató. Amit már meg kellett volna tennem. Akkor.
A lassú menetek meg nem tesznek jót közérzetemnek. Ide-oda, és közben halad a kor. Most már lassan kezd érdekelni. Majd még meggondolom.
Valószínű.
